A 105mm űrméretű M2A1 volt az amerikaiak standard tábori lövege és tüzérségi igáslova (a kiszolgálást 8 fő végezte) a második világháborúban. Az 1942-es hadrend 54 ilyen tarackot engedélyezett hadosztályonként. Az előd francia, első világháborús eredetű 75 mm-eshez képest kétszer nagyobb pusztítóerővel bírt, és magasabb szögtartományban is alkalmazni lehetett.
Az M2A1 1941-ben állt hadrendbe, kisebb módosításokkal egészen Vietnámig rendszerben maradt. A kumulatívot leszámítva az összes 105 mm-es lőszer ugyanazt az alaphüvelyt használta, amiben a lövedéktől elválasztva lehetett a hat egységnyi kivetőtölteten variálni.


A nagy robbanóerejű repesz lőtávolsága meghaladta a 10 km-t. Noha tarackként van besorolva, az M2A1 elég jól bevált nyílt irányzékú tüzelésnél is, különösen akkor, ha kumulatív (HEAT) lőszerrel harckocsik ellen vetették be. A német megfelelőjével szemben az M2A1-nek nem volt csőszájféke. Önjáró, lánctalpas lövegtalpon gépesített változata az M7, féllánctalpas verziója pedig a T19 volt. A lőszereit használták az M4 közepes tank tarackkal szerelt változatain is. A 105mm M2A1 a valaha bevetett legsikeresebb fegyverek egyikének számít, valóságos legenda.