Panther közepes harckocsi

A PzKpfw V vagy a Párduc a háború egyik legismertebb harckocsija. Abban a korban a harckocsitervezés szentháromságának, a tűzerő-mozgékonyság-védettség hármasnak a legjobban sikerült darabja volt. A német tervezőmérnököket az orosz T-34 közepes tank megjelenése 1941 nyarán radikális újításokra ösztönözte. A Párducnak a Panzer IV-et kellett felváltania.
Az újgenerációs harckocsik 1943-ban a kurszki csatában mutatkoztak be, de az elsietett első bevetés akkor megbosszulta magát, számos Párduc műszaki okok miatt esett ki a harcból vagy el sem jutott oda.


A fiaskó után a mérnökök visszatértek a tervezőasztalhoz, és 1944 tavaszára sikerült egy bevethető változattal előállniuk. A Párduc igazi erőssége a speciálisan harckocsihasználatra tervezett, nagy kezdősebességű és pontos 7.5 cm-es ágyúja volt, ami páncélátütésben a Tigris 8.8 cm-es lövegét is felülmúlta. Egy ellenséges közepes harckocsit 2 km feletti távolságon is kilőhetett, míg a homlokpáncélja még közvetlen közelről is ellenállt a legtöbb szövetséges lövegnek. a Tigrisekkel szemben ennek a típusnak páncélvédettségét a harckocsi elejére koncentrálták, az oldalsó és hátulsó lemezek nagyon vékonyak voltak.

Az erőátvitel és a túlterhelt elülső láncfeszítő kerék problémáját a háború végéig már anyaghiány miatt sem sikerült teljesen orvosolni. A torony átlagos forgási sebessége kb. fele volt egy szövetséges közepes tankénak. A torony nélküli, nehezebb fegyverzetű változata volt a Jagdpanther, ami valószínűleg a háború legütőképessebb páncélvadásza volt.

A Párduc belsejének vázlata (Kattints a nagyításhoz)